A sün név használata és eredete.

A sünféléket – különösen a keleti sünt és az európai sünt – leggyakrabban csak a sün névvel jelölik. Főleg a mesékben szerepel gyakran a régies sündisznó elnevezés. Egyéb népies nevei a sül, a tüskésdisznó és a sünkutya. A szó ősi örökség a finnugor korból (manysi (vogul) soule, mari (cseremisz) šüle, šulo, mordvin (erza) šejeľ, finn siili, észt siil). A régi magyar nyelvben csak a sül alakot használták, a sün forma a 19. században terjedt el. A mai tudományos szóhasználatban viszont a sül szó már a rágcsálók közé tartozó sülfélék (Hystrichidae) családjának fajait jelöli, amelyeknek semmi közük nincs a sünfélékhez. Kiszely István szerint a szó kínai eredetű, mandzsu nyelven a szó szintén 'sün' alakban található.